Mint ahogy hazánkban a poloskák és a katicabogarak is túlszaporodtak, Angliában is hasonló a helyzet. Annyi különbséggel, hogy ugyan a poloskákkal különösebben baj nincs, a katicákkal azért jóval több van. Merthogy nemi betegek is, amellett, hogy ellepik a házakat.

Angliába is betette a lábát ugyanaz a katicafaj, amellyel itthon is gondok vannak. A Harmonia axyridis, más nevén ázsiai katicabogár vagy harlequin katica ugyanolyan aranyosnak néz ki, mint a hazánkban is ismert hétpettyes katicabogár. Annyi a különbség közöttük, hogy az előbbiek agresszívak, a poloskákhoz hasonlóan képesek elrettentő szagot kibocsájtani, és gyakorlatilag bármilyen növényre nézve kártékonyak lehetnek.

Ezt a fajt azért telepítették be több országba is, mert vagy nem volt olyan faj, ami hatékonyan pusztított volna el más, kártékony rovarokat (tetvek), vagy voltak, csak nem eléggé tevékenyek. Ebben a cipőben járt Anglia is, most viszont az ázsiai jövevényekkel kell megküzdeniük…

Nem elég, hogy sokan vannak, és ugyanúgy, mint itthon, próbálnak melegebb helyekre bevackolni (lásd lakóházak), de még nemi betegségeket is terjesztenek. Szerencsére ez csak egymás között lehetséges, így az emberre nézve semmilyen kockázattal nem rendelkeznek. Viszont ezzel a nemi úton terjedő katica-baj veszélyeztetheti az őshonos katicákat is.

Kép: wikipedia.hu


Ambrus

Czeglédi Ambrus Máté

Czeglédi Ambrus Máté vagyok, jelenleg az SZTE TTIK Környezettudományi mester szakos hallgatója. Mindig is érdekelt a sajtó világa, így már egyetemi éveim alatt kipróbálhattam magam karom hivatalos lapjánál, mint cikkíró, később pedig főszerkesztőként. A médiával jelenleg csak hobbiként foglalkozok, de az írásban mindig is örömömet leltem, így kapva-kaptam a lehetőségért, hogy a DailySzeged szerkesztőségébe kerülhessek. Remélem, hogy sokáig a DailySzeged csapatához tartozhatok majd, és cikkeimmel kiegészíthetem a DailySzeged palettáját valami újjal.