Donald Trump megszakította kampányát, hogy az amerikai szövetségi fővárosban megnyissa a saját szállodáját – robbant a hír nemrégiben. Ezzel a döntéssel nagy vitát kavart még a támogatói környezetében is, hiszen milyen elnökjelölt lehet az, aki a saját üzleti érdekeit helyezi előtérbe, vagy még rosszabb, a kampányt pont a reklámozásra használja.  

Trump egyébként kedden, Miamiban kampányolt, és ha már ott járt, akkor meglátogatta a Miami mellett lévő golfpályáját is (ahol egyébként interjút adott a Reuters tudósítójának is).

A következményekkel ráadásul ő mit sem törődve, a kampánymenedzserére hagyta a magyarázkodást, aki az NBC televíziónak azt nyilatkozta, hogy mindez kiemeli Trump üzleti tapasztalatait, és hozzátette, hogy Hillary Clinton is volt már távol a kampánytól öt napon keresztül. „Clinton öt napig készült az egyik vitára, és akkor ezt mindenki valamiféle nemes gyakorlatnak tekintette” - érvelt Kellyanne Conway, és az elmondása alapján (szerintük) „a két elnökjelölt közül Donald Trumpé az aktívabb kampány.” 


Trump egyébként tényleg magabiztosnak tűnik, hiszen egy szerdai, a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában „félelmetesen nagy győzelmet” jósolt magának. 


A milliárdos az interjúban cáfolta, hogy azért tartotta saját washingtoni szállodájának megnyitó ünnepségét most szerdán - az elnökválasztási kampány hajrájában - hogy a szálloda ingyenes reklámhoz jusson, és sértőnek minősítette a riporter arra vonatkozó kérdését, hogy vajon okos dolog-e a kampány előtt nem egészen két héttel egy napot "kivonulni" a kampányból. Trump válasza egyébként nem volt meglepő, azt mondta, hogy „Hillary Clinton egy kampányrendezvényt csinál meg, utána hazamegy és alszik.”


A legfrissebb felmérések alapján Hillary Clinton óriási fölénnyel vezet a fiatalok körében 


A Harvard Egyetem szerdán hozta nyilvánosságra közvélemény-kutatását, amely azt mutatja, hogy


Clinton 49:28 arányban vezet Donald Trump előtt.


(Igaz, más felmérésekben nem ilyen nagy a demokrata párti elnökjelölt támogatottsága a 18-29 évesek körében.) 


Hillary Clintonnak egyébként sokáig volt gondja azzal, hogyan is "hódítsa meg" azokat a fiatalokat, akik az előválasztások során elsöprő többségükben pártbeli vetélytársát, Bernie Sanders vermonti szenátort támogatták. Az áttörést azonban az elemzők sikeresnek vélik, bár a napokban már olyan felmérések is napvilágot láttak, melyek szerint már nem a támogatásról kell őket meggyőzni, hanem arról, hogy minél többen menjenek el szavazni.


Hillary Clinton egyébként ma ünnepli a hatvankilencedik születésnapját – a demokraták elnökjelöltje pedig egész nap Floridában kampányolt és arra kérte a választókat, hogy vegyenek részt a korai szavazáson. Az Egyesült Államokban ugyanis


36 szövetségi államban és Washington DC-ben lehetőség van a november 8-i elnökválasztás előtti, korai szavazásra is.


Kép: Politico


R%c3%b3zsa2

Seres Rózsa

Mindig is érdekelt a média világa, a középiskola befejezését követően pedig a televíziózás világában is kipróbálhattam magam. Szerkesztő-riporterként leginkább a kulturális témák érdekeltek; miután pedig a bölcsészkarra kerültem, az egyetemi rádió újraindításából is kivettem a részem. Úgy gondolom, hogy a mai világban fontos, hogy a dolgok valódi arcát mutassuk, és törekedni fogok arra, hogy az olvasók továbbra is megbízható forrásként tekintsenek az oldalra.