Meg akartam várni az angol érettségit. Meg akartam várni, hogy milyenek a tanítványaim visszajelzései. Túl vannak rajta, a visszajelzések is megvannak, így azt gondolom, itt az ideje, hogy leírjam, mit is gondolok az egész mizériáról, amely az oktatást az elmúlt hónapokban a figyelem középpontjába helyezte.

Be kell vallanom, eleinte csak csendben figyeltem, mi is történik valójában. Televíziót nem nézek, de nem is kellett, hogy mert enélkül is folyamatosan követni tudtam az eseményeket, hiszen az összes újság vezérhírei között szerepelt több héten keresztül, mi történik a magyar oktatással. Tanárok ezrei tüntettek előbb kockás ingben, majd figyelmeztető munkabeszüntetések követketek, élőláncokat alkottak szülők, tanárok és diákok közösen az iskolai épületek körül. Elfogyott a tanárok türelme, követelik a kormány oktatáspolitikájának újragondolását, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetését.

„NEM EZÉRT KEZDTEM TANÍTANI!”

Nos, én nem vettem fel kockás inget, bár az ingeim nagy része kockás és előszeretettel hordom is őket. Nem posztoltam semmit a közösségi oldalamra, nem álltam oda egyik iskola elé sem, hogy szolidaritásomat fejezzem ki. Hozzáteszem, nem közalkalmazottként tanítok, nem kell 45 percbe sűrítenem egy akkora témát, amelyhez háromszor 45 perc is kevés lenne, nem kell kötelezően olyan könyvből tanítanom, amit előírtak. Több éve egy felsőoktatási program keretében emelt szintű angol érettségire készítek fel végzős középiskolásokat (potom pénzért). De nem a pénzért kezdtem tanítani. Szabad vagyok abból a szempontból, hogy én dönthetem el, milyen tempóban, milyen módszert alkalmazva haladok a tananyaggal, sőt, még azt is eldönthetem, hogy melyik könyvből tanítok. De tegyük is félre ezeket a szabadságokat, nézzük a dolog másik oldalát.

Annak idején amikor pályavalásztás előtt álltam, biztos voltam benne, hogy tanítani szeretnék, de nem azért, mert a szüleim tanárok lettek volna, vagy bárki erőltette volna, hogy ezt a hivatást válasszam. Két tanárom miatt döntöttem úgy anno, hogy igen, angoltanár szeretnék lenni. Példaként álltak előttem, én pedig megtettem mindent azért, hogy minél többet fejlődjek, így ők is megtettek mindent azért, hogy minél több tudásukat átadják nekem. Soha egy rossz szó nem hangzott el a szájukból.

Volt persze, hogy kicsit rosszabb kedvük volt, de ez mindenkivel előfordul, velem is. Mindkettőjükkel a mai napig tartom a kapcsolatot, mi több, egyikük jelenlegi tanítványai közül én is tanítok párat, és sokszor fel is hozzák a nebulók, hogy bizony - nevezzük most Piroska néninek - a mai napig szokott engem emlegetni. Végül különböző okok miatt eltértem a pályától, nem tanítással foglalkozom főállásban, de tanítok, lelkesen.

HOGY MIÉRT?

Had idézzek szó szerint az egyik csodálatos tanáromtól, szándékosan, név nélkül. A következő sorokat ő írta nekem, körülbelül egy évvel ezelőtt, amikor segítséget kértem tőle valamiben. Igen, mertem segítséget kérni tőle, mert tudtam, hogy számíthatok rá. És igen, annak ellenére, hogy már több éve leérettségiztem, idejét nem sajnálva szánt rám időt, hogy segítsen nekem.

Dear Adam,


I'm so proud and happy when I can see somebody doing great ...and, so to say, you were one of my best students ever.…


I can feel that I gave sthing to you that made you feel that you had and have sthing with English. These are the situations when I feel that it is worth doing… Thank you for having thought of me. It was a present for me… Really!


Azok számára, akik nem tudnak angolul, a fenti sorok a következőképp hangzanak magyarul, nem feltétlen szó szerinti fordításban:

Kedves Ádám,


Nagyon büszke és boldog vagyok, amikor látom, hogy valaki jól teljesít és úgymond te voltál az egyik legjobb tanítványom. Úgy érzem, adtam neked valamit, ami miatt úgy érezted, hogy dolgod van az angollal. Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érzem, megéri ezt csinálni. Köszönöm, hogy rám gondoltál. Ajándék volt ez számomra...


Kedves Diákok!

Ha azt gondoljátok, hogy nem tehettek azért, hogy tanáraitok jól érezzék magukat, tévedtek! Igenis tehettek azért, hogy oktatóitoknak örömteli pillanatokat okozzatok. Ne azzal akarjatok örömet szerezni nekik, hogy melléjük álltok egy tüntetésen. Tegyétek a dolgotok, tanuljatok jól, így éreztetni tudjátok velük, hogy igenis, van értelme tanítani és megbecsülitek az erőfeszítéseitek.

És most jöjjön az én oldalam, tanárként. Ahogy fent is írtam, meg szerettem volna várni az angol érettségit. Úgy érzem, mindent megtettem annak érdekében, hogy a tanítványaim maximális önbizalommal vágjanak neki az emelt szintnek, jó eredményeket várok tőlük. Borzasztóan izgultam értük tegnap, de tudtam, nincs mitől tartanom. Tanítottam, ők pedig tanultak, nem lehet baj. Voltak persze mély pontok, volt órán sírás, amikor egy-egy feladat nem úgy sikerült, ahogyan azt elvártam tőlük, vagy ahogyan azt ők elvárták saját maguktól. De ez is annak a jele, hogy készültünk, elvárásokat, célokat állítottunk magunkkal szemben és igyekeztünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt sikerüljön elérniük.

Épp dolgoztam, amikor villant a telefonom. Üzenet a tanítványoktól, végeztek. Egy csoportképet küldtek nekem, mindannyian hatalmas mosollyal az arcukon, „Túl vagyunk rajta, jól sikerült” címmel. Ne kelljen mondani, mekkora kő esett le a szívemről. Rettentően boldog voltam, abban a pillanatban elszállt az egész éves feszültség, az izgulás, hogy vajon úgy sikerül-e mindannyiuknak, ahogy elterveztük, meg lesz-e vajon az a bizonyos pontszám, ami majd a belépőjüket jelenti a felsőoktatás hatalmas kapuján. Úgy tűnik, igen. Persze, a szóbeli még hátra van, de már az írásbeli alapján érzik, hogy nincs többé mitől félniük.

„TANÍTANÉK! HÁT TANÍTS!”

Mit is mondott Einstein?

„Az oktatás célja olyan önállóan cselekvő és gondolkodó egyének nevelése kell, hogy legyen, akik életük legnagyobb tettét a társadalom szolgálatában látják.”

Na igen, ezt felejtik el sokan… Az oktató munka mellett a tanár feladata nevelni is a gyermeket, cselekvő, gondolkodó egyénné formálni. A tanári pályát nem feltétlen munkának kell felfogni. Tanárnak lenni egyszerre hivatás és szolgálat. A tanár a jövő generációját neveli, terelgeti a megfelelő irányba, ezzel egyben saját jövőjét készíti elő. A hangsúly a szolgálaton kell, hogy legyen. Tanárként a diákok érdekeit kell előtérbe helyeznünk önnön érdekeinkkel szemben, hogy olyan felnőttekké váljanak, akik egykor majd, Einstein szavaival élve, „életük legnagyobb tettét a társadalom szolgálatában látják.” Oda-vissza működik ez, teljesen logikusan.

Kedves Tanár kollégák!

Remélem, mindenki legalább annyi energiát fektetett a felkészítésbe, mint amennyit a különböző demonstrációkba. Tanítanál? Hát taníts! Pórbáljuk meg végre félretenni a politikát. Persze, demokrácia van, ki kell állni a jogainkért. De nézzünk kicsit magunkba is: a nagy háborgás közepette megtettünk mindent azért, (ami egyébként a feladatunk,) hogy úgy készítsük fel a diákjainkat, hogy minél jobb szájízzel távozzanak a tanteremből? Megtettünk mindent azért, hogy úgy érezzék a tanítványaink, hogy mi mindent megtettünk értük?

Én úgy érzem mindent megtettem. Boldogok a tanítványaim? Igen. Akkor én is az vagyok és nekem ennél nem kell több.


%c3%a1d%c3%a1m

Patai Ádám

Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karának International Relations MA szakos hallgatója vagyok. Érdeklődési köröm az aktuális külpolitika különös tekintettel az Európai Unióra, bár az emberi jogok védelme szintén kedvenc témáim közé tartozik. Sajtófőnökként bár feladatom az újságírók munkájának koordinálása, olykor-olykor szívesen ragadok "tollat" és fejtem ki véleményen egy-egy témában.