Megosztó téma a egyes vallási- vagy kultúrkörök asszimilációjának kérdése. Nyugat-Európában, különösen Franciaországban időről időre borzolja a kedélyeket a muszlim női viseletek engedélyezése vagy épp tiltása. Korábbi írásunk az öltözetek történeti hagyományait vizsgálta. Sokszor hallottuk már a befogadó társadalom tagjainak valamely irányban elkötelezett véleményét, de ritkán kérdezik a törvényileg kényszerített, vagy szociális nyomással beilleszkedésre bírt muszlim nőket. Őket vajon zavarja-e a fátyol? Hazánk egyik legnagyobb vonzereje – egyelőre – az oktatás, évente sok ezer külföldi jön hozzánk tanulni. Szegedre például muszlim nők szervezett csoportja érkezik a következő tanévben, elkerülhetetlen foglalkozni a kérdéssel.

Fodor István kérdezte Sabiq Eszter Fatima-t.

 

Mi a véleményed a Nyugat-Európában megfigyelhető fátyol tiltásokkal kapcsolatban?

Azt gondolom, ezzel egyrészt leginkább a részleges asszimilációt próbálják kikényszeríteni a többségi társadalomtól különböző rétegektől, másrészt erőt próbálnak demonstrálni mind a bevándorlók felé, mind pedig a saját választóik felé, mutatva, hogy nem hagyják az ország eliszlamizálódását. Szerintem inkább pszichés hatása és oka van, nem gyakorlati.

 

Hogyan vélekedsz arról, hogy a muszlim hölgyek legnagyobb része azért választja a burka/nikáb/csador stb. viselését, mert ezekkel a viseletekkel kívánják kifejezni kulturális és identitásbeli hovatartozásukat?

Ez egy elég összetett kérdés, tekintve hogy minden iszlám országban más-más öltözködési szokások élnek, és minden országon belül eltér a különböző társadalmi rétegek öltözködése. Sok nő valóban közösségi, társadalmi, családi nyomásra választja az arc eltakarását, mások így nőttek fel, és nem is jut eszükbe másként utcára menni- talán el sem gondolkodnak rajta, hogy mi okból. Az arctakarást tudatosan választók szerintem nem főként az identitásukat igyekszenek kifejezni vele, hanem úgy gondolják, hogy egy, az Isten által előírt vallási parancsot teljesítenek, melynek lényege, hogy ne vonják magukra idegen férfiak vágyakozó tekintetét. S bár valóban van bizonyos spirituális hatása is, az arc (vagy haj, test) takarásának a lényege az iszlámban nem szimbolikus, hanem gyakorlati.

 

Mit gondolsz arról, hogy mindig a többségi társadalom által elfogadott megnyilvánulási formákhoz kell alkalmazkodni (értelemszerűen a mi esetünkben a vitákat kiváltó egyes muszlim ruházatokra értve), ezzel is elősegíteni az integrációs folyamatokat a kisebbségi-többségi társadalom között?

Szerintem ideális esetben az integráció nem beolvasztó jellegű, hanem tolerancián és egymás megismerésén, egymással való gyümölcsöző együttműködésen alapszik, aminek lényege, hogy mindenki megtartja saját identitását, kultúráját, szokásait abban a mértékben, amennyiben kívánja, és amennyiben törvényes keretek közt lehetséges, de nem zárkózik el a társadalom más csoportjaitól. Az iszlám tudtommal megköveteli, hogy a muszlimok betartsák a helyi törvényeket, amennyiben ez nem kényszeríti őket tilalmas cselekedetekre, s ez el is várható a muszlimoktól a nem muszlim többségi társadalom részéről. Valós probléma, hogy a harmadik világból Európába érkező muszlimok sokszor olyan szokásokat hoznak magukkal, amelyek Európában törvénybe ütköznek, és az európaiak gondolatban az iszlámhoz kötik őket annak ellenére, hogy többnyire ezek a szokások nem iszlám eredetűek vagy az iszlámban valójában nem elfogadottak- ilyenek a gyerek- és asszonybántalmazás, becsületgyilkosságok, női körülmetélés (Pl.: Szudán, az afrikai országban jelen van ez a tradíció, de nagyon releváns megemlítenünk, hogy nem az iszlám által, hanem az iszlám előtti időszakban jelenlévő vallás hatása által!- F.I.), házasságra való kényszerítés stb. Ezeknek a gyakorlatoknak szerintem is lehetőleg véget kell vetni, de nem úgy, hogy a kisebbségi kultúrákat mindenestől a többségi társadalomba olvasztjuk. Angliában például ez nagyon humánusan működik, bár persze van még mit csiszolni a rendszeren.

 

Tapasztaltál-e már bármilyen atrocitást a környezetedben, akár verbális, akár tettlegességig fajultat, amelynek a kiváltó oka az volt, hogy az adott muszlim hölgy fátylat viselt?

Én kendőben járok, esetenként engem is megszólnak Magyarországon is és Angliában is, bár tulajdonképpen nem sűrűn, legalábbis nem a szemembe, hanem a hátam mögött vagy például a rokonaim által. Legtöbben úgy vélik, a férjem kényszerít a hordására. Az arcukat eltakaró nők még nehezebb helyzetben vannak, őket sokkal gyakrabban megszólják, sokszor olyan muszlimok is, akik nem hisznek az arc eltakarásának kötelezőségében. Egyik szaúdi ismerősöm panaszkodott, hogy sokszor érik atrocitások az arcfátyla miatt, és elmesélt egy esetet, amikor Angliában egy kisvárosban sétált a 4 éves kislányával, egy autó lelassított mellette, és azt kiabálták ki belőle neki, hogy „menjetek haza,” ami őt elszomorította, a kislányát pedig nagyon megijesztette. (Hasonló eset velem is megtörtént, de én hála Istennek nem a kislányommal voltam, és egyébként általában kedvesek velem az emberek.) Én főleg az interneten tapasztalom az arcfátylas és kendős nők iránt táplált gyűlöletet főként olyan nők irányából, akik muszlim férfiakhoz mentek feleségül, de ők maguk nem muszlimok. Általánosságban elmondható, hogy a nem muszlimok sokkal könnyebben elfogadják a divatos, színes ruha mellé vidám színű kendőt kötő muszlim nőket, mint azokat, akik az arcukat is eltakarják, vagy azokat, akik az arcukat ugyan nem takarják el, de fekete vagy tompa színű, egyenes szabású hosszú, egyberészes ruhákban járnak, amihez nagy méretű, ugyancsak tompa színű kendőt kötnek.

Fodor István