Az országos választásoknál általában egy fogyatékos bölcsis szintjéig szájbarágós kifüggesztések sorakoznak arról, hogyan kell egy nyomorult x-et rárajzolni a papírlapra. Ehhez képest a HÖK választásánál nem igazán tolták túl az informálást. Úgy néz ki, a szavazást lebonyolító órabérrel beosztott embereknek a kis kihelyezett pad mögött nem adták ki, hogy komolyabb útmutatást nyújtsanak azon túl, hogy itt a papír, fényképes igazolvány szükséges a szavazáshoz. A jelöltek listája sincs kifüggesztve, azt is csak vonakodva mutatja meg nekem, nem is tudom, azt érzem, mintha valami titkosat láthatnék épp fű alatt, pedig egy személyi, és már a kezembe is nyomnák tollal, hogy válasszak közülük.

Nem sokkal arrébb, a BTK feljárati lépcsőjén azonban ott állnak az Agóra nevezetű jelölti koalíció emberei, akik szívélyesen magyarázzák, mi hogy van, és a szavazatot levezető is azt mondta arra a kérdésemre, nekem, aki szeretnék szavazni, ki tud segíteni, hogy például ők. Mint megtudtam, azért állnak a fal mellett, mert ott van az öt méteres határ, ekkora sugarú körben ugyanis senki nem tartózkodhat, aki jelölt vagy kampányol. Eszembe jut az iskolai dohányzós határvonal. Ott a tanárok azért egy jóval odébb lévő padot használtak. Mindegy, szabályos.

Na, de a tájékoztatás. A szavazással foglalatoskodó ember az urna mögött azt mondta, ha hivatalos és objektív tájékoztatást szeretnék (ami tényleg nem jönne rosszul, az országgyűlési választásokkor sem valamelyik párt aktivistáit kérdezem meg, hogyan tudok valakire szavazni), menjek nyitvatartási időben az SZTE EHÖK irodára, ott is a felügyelő bizottsághoz, illetve nézzem a weboldalukat.

Apropó, weboldal. Mint megnéztem (hiába, modern kor, vagy mi, mikor kiejtette a száján a weboldal szót, már kaptam is elő a mobilom, hogy diktálja a címet), kiderült, hogy valakik hatan engem is jelöltek, csak én erről nem tudtam. Tudnom kellett volna, értesítést ugyanis nem küldenek róla sem emailben, sem máshogy. Nekem meg nem szóltak, hogy kellett volna, így nem fogadtam el a megadott időpontban a megadott helyen, hiszen nem is tudtam, hogy kellett volna. Nem baj, mert idén nem is volt szándékomban elindulni, nem is tudom, miért jelöltek.

Azonban a weboldalon sem szerepel, hogy pontosan ki közül is választunk. Egy lista van azokról, akiket jelöltek, de hogy ki az, aki el is fogadta, és ténylegesen lehet rá szavazni, arról nincsen (a listán tehát még én is szereplek). Így hogy kik azok, akik nem kampányolnak, de szavazni lehet rájuk, tényleg csak akkor tudod meg, amikor kezedbe adják a szavazólapot.

Na, de nekem is déltől órám lesz, szóval belemegyek, hogy az agórások meséljék el nekem, mit kell tudni a választásról. Szerencsére tizenkettőtől az audmaxban vagyok, így lenn tudok állni, és hallgatni figyelmesen, közben néha kérdezni, mint egy aranyos kisgyerek, vagy egy idegesítő oknyomozó újságíró, többször is felmerült bennük a kérdés, föl is tették: el szerettem volna indulni?

Nem, mondom, én csak szavazni szeretnék.

Nos, akkor lássuk, mi a helyzet. 12 ember közül lehet választani legalább nyolcat (ha ennél többet x-elünk be, a szavazás érvénytelen, kevesebbre lehet szavazni), ebből 8 a “koalíció” embere, 4 független. De mi is ez a koalíció. Ezt fontos tisztázni, mert a nyolcukról osztogatott szóróanyag alapján akár azt is hihetnénk, csak rájuk lehet szavazni. (De szép is lenne egy választás, ahol egy szóróanyagon rajta van az összes jelölt. És milyen papírtakarékos… Zöld egyetem, meg ilyenek.) Természetesen nem erről van szó. Ők nyolcan együtt szeretnének bejutni, ezért szerveződtek koalícióba, egyszerűen arra biztatnak, hogy őrájuk nyolcukra együtt szavazzunk. 

Ilyen koalícióból csak egy van, ők, de ettől még igyekeznek megnyugtatni, (ne gondoljak a Hazafias Népfrontra), nem föltélen biztos, hogy ők nyolcan jutnak be, legalábbis nem mind a nyolcan, nyilván van esélye a 4 független jelöltnek is, de többen nem alakítottak koalíciót. Kérdésemre, hogy miért, azt mondták, egyszerűen nem volt másik nyolcas csapat, aki akart. Ezt mondjuk el tudom hinni. Az azonban furcsább, hogy amikor őket kérdezem, mi az oka az alultájékoztatásnak, ami főleg nekem, elsőévesnek elég kellemetlen, az érdektelenséget nevezik meg. Vagyis hogy sokakat nem is érdekel. Hmm.

Az egy koalícióban egy olyan jelölt van, aki jelenleg is hökös, ami érdekes, korábban, amikor őket is kérdeztem, ki az, aki nem jelölt, és meg tudom kérni, hogy tájékoztasson, őt is megnevezik a már említetteken túl. Ezt a jelenlegi funkciójára hivatkozva teszik, ami jogos, de elég furcsa, hiszen ő közben kampányol is. (Persze nem állítom, hogy az országgyűlési-, és helyhatósági választásokkor nem láttunk olyan plakátokat, hogy Magyarország miniszterelnöke és Szeged polgármestere, tehát ez a kérdés messzebbre visz.) Mellettük még néhányan olyanok is vannak, akik az EHÖK munkatársaként dolgoznak.

Nem tudom. Nekem az egy koalíció valamiért a "status quo"-t jelenti, de biztos ez csak rossz beidegződés. Mindenesetre fontos lenne a tájékoztatást erősen fejleszteni,

így nem lehet választást tartani, hogy a jelöltektől tudom meg, mit kell csinálni, nincs kifüggesztve sehova, hogy kik a jelöltek, és mi a választás pontos menete.

Értem, hogy a “nagy öregek” már tudják, ahogyan a legtöbb nem elsőválasztó az országoson is tudja, mégis kiteszik. Meg ezzel az esetleges támadásokat a szabálytalanságról is mérsékelni lehetne.

Persze, a 4 jelölt nem kampányol, nem gondolta komolyan sokuk a hökösséget, így most megmondom, hogy az agórások nyernek. Ez persze nem jelenti, hogy nem változik semmi, de emberanyag tekintetében tuti, nem.

Szóval tessék tájékoztatni a szerencsétlen elsőéveseket,

és akkor majd nagyobb kedv lesz az indulásra (na, annak mikénétje a mai napig nem tiszta előttem a részletekig), lesz több koalíció, és onnantól bármelyikre szívesen szavazok, ha alternatíva is van.

Örültem volna, ha ezt az időt a jelöltek megismerésével tölthettem volna, nem azzal, hogy x embert végigkérdezek, hogy is megy mindez, mert nincs sehova kiírva. Ja, elvileg az urnánál valahol van egy szabályzat mellékelve. Ezt is az agórásoktól tudom.

Zárszó: Közben kérdezgettem sok embert a témáról. Nos, természetesen vannak bőbeszédűbb választást lebonyolító emberek is, akik - nyilván ha éppen nem szavaznak öten - el tudják mondani. Ennek ellenére a teljes névsor sehol nem olvasható, amíg nincs kezedben a szavazólap, és tapasztalatom szerint a felső évesek között is nagyon rossz az informáltság a választással kapcsolatban, ezáltal tehát a részvétel is rossz, így én személy szerint csak arra tudnék így a végén mindenkit biztatni, 

Még tart a szavazás, menjetek és vegyetek részt!