Születés, létfenntartás, utódnemzés, halál – vajon alapvető lételemeink közül melyik a legnagyobb üzlet? Nem messze Valentin-naptól az ember a harmadikra tippel, de igazából ehhez már tényleg kellene egy kemény (gondolatminisztériumos) felmérés, mert nehezebb dolgom van a listával, mint a demokratikus ellenzéknek. (Az abszolút favorit, persze a párjukat és Nemzetünk őrzött kilincses Megmentőjét is szerető szerelmeseknek kötelező ajánlat a felcsúti kisvasútra.) Vélemény.

Na, azt ugye nem gondolta senki, hogy pont a nyereg alatt puhított nemzeti érzés nem kerül teszkós árcímke alá. Ráadásul ez a legerősebb, hiszen ha nem ízlik mondjuk a Csíki Sör, akkor már egyenesen nemzetáruló vagy, ha neadjatyaúristen Heinekent ittál tegnap este, akkor pedig legyél szíves emigrálni a könnyűdrogok otthonába. Na, de a PR és a Karaván® halad. Hetek óta tele van a sajtó velük, ennyi reklámfelületet az egyébként félig holland tulajdonú cég az életben nem tudna kifizetni, ráadásul most már a politika is beállt mögé.

Na, de vegyük végig, mi történt. Volt egy helyi sörgyár Erdélyben, amit felvásárolt a Heineken az ő Cuic Premium márkájával együtt. Pontosan úgy, ahogy tette a Brau-Unionnal Sopronban, és azóta is megállás nélkül nyomja a reklámokat, hogy „hozzánk tartozik”, „Magyarország, én így szeretlek”, stb. Ergo pont ugyanazt a nemzetérzés-bizniszt gyakorolja, amit Székelyföldön egy három éve behozott sörrel lenyúltak előle. (Legyünk igazságosak: oké, hogy ötszáz éves hagyományok, de akkor is ott a Heineken volt előbb.) Aki tehát most érthetően ideges, hiszen a népnemzeti PR nagy erőforrás, és ha jól csinálják, szinte nemzeti üggyé válik, hogy szombat este milyen sörtől rúgjál be.

Kicsit olyan érzésem kezd lenni, mint a politikai CBA-bojkott idején, amikor Bayer Zsolt arra buzdított mindenkit (LOL), hogy vásároljanak ott (x), a Népszabadságban (amikor még volt Népszabadság, a Liszkay-Mészáros-féle „gazdasági indokok” előtt) pedig megjelent egy véleménycikk, amely leírta, hogy normális országban ott vásárol az ember, ami közel van, rendesek az eladók, stb. Na, ja.

Szóval én személy szerint – kövezzetek meg érte – de valami ilyenhez tartanám magam, a többi erős PR-fogás. Én például a barna sört szeretem, Csíkiből még (!) nem kóstoltam, de urambocsá’, Soproniból kifejezetten kedvelem. Ja, amúgy ott is magyarok dolgoznak.

15492359 1458667540840728 4379597106804339185 n %281%29

Tarnay Kristóf Ábel

Kommunikáció-médiatudomány szak, BTK. Politikafüggő szabadságmániás, kinek két állapota ismert: pörög, vagy alszik,bár utóbbi egyre ritkább.