Amennyiben röviden akarjuk jellemezni Egyiptom szerepét az arab világban, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az arab országok vezető hatalma volt és az is marad, ugyanis a térség tengelyében helyezkedik el, nagy területtel, nagy lakossággal rendelkezik.

Ha 1952-től kezdve áttekintjük Egyiptom politikatörténetét, világos, hogy mindössze egy év kivételével, permanensen katonai vezetés irányította az országot: Nasszer, Szadat, Mubarak egyaránt katonatisztek voltak. Mubarak kormányzása alatt kitört az arab tavasz (2011 eleje), amely az akkori vezető hatalomvesztését indukálta. Mubarak bukása kapcsán is látható, hogy a hadseregnek kiemelt szerepe volt és van Egyiptom XX. század második felétől kezdődő politikatörténetében. Mubarak fia, egyben kijelölt utódja, elkövette azt a végzetes hibát, hogy követelte: mondjon le privilegizált jogairól az akkori katonai vezetés. Természetesen a hadsereg vezető rétege ezt elutasította, majd elálltak Mubarak támogatásától, amely végül hozzájárult bukásához.

Az ezt követő új, demokratikus választásokon a szavazatoknak több mint a 2/3-át szerezte meg az iszlamista Muzulmán Testvériség, így alakíthattak kormányt. Igazgatási elveiket hűen példázza jelmondatuk: „A Korán a mi alkotmányunk.” (Érdemes megemlíteni, hogy a nyugati előrejelzések úgy számolták, hogy a Muzulmán Testvériség a szavazatok 1/3-nál semmiféleképpen nem fog nagyobb támogatottságot kapni.)

A Muzulmán Testvériséget 1928-ban hozta létre Haszan al-Bana, s a megalakulásuktól kezdve törekedtek arra, hogy a politikai irányítást megszerezzék, ugyanakkor általánosan megfigyelhető tendencia volt, hogy az adott hatalmon lévő kormány részéről folyamatos elnyomás alatt álltak (pl.: vezetőségi tagok bebörtönzése). Gyakorlatilag 90 éve harcoltak a hatalomért, amit először 2011-ben tudtak megszerezni – ennek a pozíciónak a megtartásáért, pontosabban a visszaszerzéséért folynak a küzdelmek a részükről – a hatalom pedig Mohamed Murszi kezében összpontosult.

Murszi első lépései között szerepelt, hogy a legjelentősebb katonai tisztségviselőket félreállította, politikai kommunikációban jólétet ígért a társadalomnak. A gyakorlatban máshogy alakultak az események; szignifikáns gazdasági problémák mélyültek el, amelyeknek a fő kiváltó oka az volt, hogy Murszi nem értett a gazdasághoz, továbbá, a gazdaság irányítására kinevezettek sem rendelkeztek komoly tapasztalattal a gazdaság irányítását illetően, mint szakértők alkalmatlanok voltak. Jelentős anyagi bevételi források csökkentek. Egyrészről a külföldről hazautalt adók, másrészről a zavargások nyomán csökkenő turizmus jelentett (és jelent a mai napig) komoly problémát. Statisztikai adatok szerint, mintegy 4 millióval(!) csökkent a turisták száma a Murszi-féle, egyéves hatalomgyakorlás eredményeképpen. Több ezer cég csődöt jelentett, erősödött az infláció, ezt követően az egyiptomi polgárok először a nagyvárosokban kezdtek tüntetni, majd a vidéki területekre is kiterjedtek a zavargások. A biztonság elkezdett hanyatlani, míg a tőkekiáramlás óriási méretekre duzzadt. Az országban általános elégedetlenség lett úrrá. Murszi kizárólag Szaúd-Arábiától mert kölcsönt felvenni. Erősen Nyugat-ellenes politikát folytatott.

2013 januárjának első napjaiban a hadsereg egyik legmagasabb rangú vezetője Abdel Fattah el-Sisi tábornok kijelentette, amennyiben a kormányzat nem tud sikeresen megbirkózni az ország problémáival, a hadsereg átveszi az ország irányítását, mindaddig, míg az új polgári kormányzat fel nem készül az irányításra. Tehát Sisi kezdetben átmeneti hatalomátvételről, nem pedig tartós katonai vezetésről beszélt. A tábornok nyilatkozatai szerint, nem akarja, hogy Egyiptom az anarchiába süllyedt Líbia vagy Irak sorsára jusson.

2013. július 3-án vette át a hadsereg a hatalmat a Muzulmán Testvériségtől. Sisi színre lépését követően első intézkedéseként menesztette hivatalából a katonai hírszerzésnél kijelölt utódját, akit még Murszi nevezett ki. Új rendszabályok érvényesültek: létrejött egy Ideiglenes Kormány, az alkotmányt felfüggesztették, a Muzulmán Testvériség több prominens vezetőjét letartóztatták, (pl.: Mohamed Badie-t, aki a Muzulmán Testvériség spirituális vezetője volt.) Ezek a letartóztatások nem meglepőek vagy újszerűek, hiszen, mint láthattuk, korábban is rendszeres hatalmi eszköz volt a meghatározó vezetők eltávolítása. Emellett, az Ideiglenes Kormány tervezetében még az is szerepel, hogy a teljes Muzulmán Testvériséget betiltsák. A tábornok lépéseit az elemzők a nyugattal való kapcsolattartás és ennek a kapcsolatnak az elmélyítése jegyében értelmezik. A tábornok Mursziéval ellentétes politikát folytat. Ígéretet tett a szabad választások biztosítására is, ami a nyugati világgal való pozitív kapcsolat alapfeltétele. Ha egy szóval akarjuk leírni Sisi hatalomgyakorlásának milyenségét, azt kell mondanunk, sokkal inkább realista politikát folytat, mint Murszi. Hivatalosan a hatalmat az Ideiglenes Kormány gyakorolja, valójában a döntéseket Sisi tábornok hozza. Az amerikai Védelmi Minisztérium rendszeresen konzultál vele.

A hadsereg egyértelmű célja felszámolni a Muzulmán Testvériséget, de abban már megoszlanak a vélemények, hogy ez milyen módon történjen. A testvériség egy részét katonai és politikai oldalról semlegesíteni kell, másrészről pedig elképzelhető, hogy a szervezet egyes tagjait a hadsereg beolvasztja, bevonja a hatalomba. Azzal is számolni kell, hogy a szélsőségesebb elvekkel azonosuló testvériségi tagok radikalizálódhatnak és az Al-Kaida szolgálatába állnak. A katonai hatalom fontos célja emellett a gazdaság megerősítése, élénkíteni a turizmust, növelni a Szuezi-csatorna bevételeit illetve a külföldről hazautalt jövedelmek összegét.

Eközben a Muzulmán Testvériség kijelentette, a hatalom visszaszerzéséig folytatják a tüntetéseket. Ez az egyiptomi polgárháború egyik fő oka. Murszi készülve az összetűzésekre, még hatalmon volt, amikor Egyiptom különböző területein titkos fegyverraktárakat kezdett létesíteni. (Ilyen fegyverraktárt hoztak létre a Sínai-félszigeten, ahol 2013. július első napjain véres összecsapások történtek.) Jelenleg az egyiptomi lakosság mintegy 30-31 százalékos támogatottságát élvezi a testvériség, amely csökkenést mutat a 2011-es adatokhoz képest, ami még a szimpatizánsok 51%-os arányáról árulkodott.

Az egyiptomi polgárháború nemzetközi hatásának eklatáns példája, hogy az európai külügyminisztériumok nem ajánlott területek közé sorolták az országot, mint úti célt. Németország már 2013. július elején kijelentette ezt, a magyar külügyminisztérium pedig 2013. augusztus 21-én adta ki a besorolásról szóló közleményét. A polgárháborús állapotok okán az USA riadókészültségbe helyezte a Földközi-tengeren állomásozó erőit. Amerika érdeke, hogy rend legyen a térségben, ugyanakkor diplomáciai dilemmát okoz, hogy a nyugati nagyhatalom Murszi-t, vagy Sisi-t támogassa. Bár Murszi nyilvánosan nyugatellenes politikát folytatott, nem lehet elmenni a tény mellett, hogy ő a hivatalosan, demokratikus úton megválasztott kormányfő. A katonai hatalomátvétel, vitán felül áll, hogy a demokratikusan választott kormány puccs általi megdöntése volt. Ha az Egyesült Államok ezt elismerné, saját alapelveivel ellentétesen tartana fenn diplomáciai kapcsolatot az egyiptomi katonai vezetéssel. Az USA érdeke, hogy az országban béke legyen, és egy nyugati típusú demokrácia létrehozása. Viszont, azt a tényt se feledjük, hogy a nyugati értelemben vett demokráciának a célkitűzése, egy utópisztikus elgondolkodás, mert az iszlám világ egy különálló civilizáció, és egyszerűen más terminológiát értenek a demokrácián, a politikán. Ahol megpróbálkozott az Egyesült Államok érvényre juttatni ezt a célkitűzését, mindenhol elbukott, lásd az iraki, afganisztáni vagy líbiai eseményeket.

Szaúd-Arábia és a környező szunnita államok támogatják a Sisi-féle katonai hatalomátvételt. Ugyanakkor Törökország ellenzi, hiszen a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoğan jogosan tart attól, hogy az egyiptomi események láncreakciót indítanak be, amely eléri Törökországot is, katonai puccs kísérletet eredményezve saját hazájában is. Erdoğan félelme megalapozott, hiszen a XX. század húszas éveitől, Musztafa Kemal Atatürk óta több alkalommal előfordult a katonai hatalomátvétel.

Egyelőre nincs jel rá, hogy a polgárháborús helyzet változna, a viszonyok normalizálódnának. Rövid időn belüli eredményes, békés megoldás nem várható a vallási és politikai érdekek mentén kettévált Egyiptom belpolitikájában.

Fodor István írása

kép: MTI, nationalturk.com, euronews.com