Az MSZP nem vesz részt a rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottság munkájában

Az MSZP nem vesz részt a rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottság munkájában

Szerző:

Az MSZP nem vesz részt az Országgyűlés emberi jogi bizottsága rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottságának munkájában, Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pedig nem megy el a testület meghallgatására - közölte Nyakó István szerdán arra reagálva, hogy Gulyás Gergely, az albizottság fideszes elnöke a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: szeptember végén akarják meghallgatni a volt miniszterelnököt. Nyakó István, az emberi jogi bizottság szocialista tagja szerdán úgy nyilatkozott: az albizottság házszabályszerűen alakult meg, de politikailag illegitim.

Mint mondta, erre több bizonyíték is van: az igazsággal ellenérdekeltségű, a meghallgatandó személyekkel szemben pedig elfogult tagja is van a testületnek, a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás, aki egyébként Budaházy György védelmét is ellátja.

Emlékeztetett arra, hogy “Budaházy György és bandája” a Magyar Televízió székházának elfoglalásakor és az utcai randalírozásokban is részt vett. Hogyan várhatja el bárki, hogy Gaudi-Nagy Tamás pártatlan képviselője lesz az igazságnak? - tette fel a kérdést.

Nyakó István hangsúlyozta: az albizottság nem az igazság kiderítésére, hanem egy hazug politikai lejárató kampány részeként, annak alátámasztására jött létre. Koncepciós, azaz előre megvan az ítélet, amelyhez le kell gyártani egy koreográfiát, hogy legyen róla az utókornak jegyzőkönyv - vélekedett.

Felidézte: a fideszes Kövér László már kimondta az ítéletet, miszerint rabláncra fűzve szeretné látni Gyurcsány Ferencet. Ennek a jogi megalapozása folyna a bizottságban - hangoztatta. Az MTI kérdésére hozzátette: Gyurcsány Ferenc nem megy el a tervezett bizottsági meghallgatásra.

.

(MTI)

Megjegyzés írása