Bemutatták José Mourinhót, a Real Madrid új trénerét
Szerző:
Hivatalosan is beiktatták hétfő kora délután a Real Madrid futballcsapatának vezetőedzői tisztébe José Mourinhót. Az olasz bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája-első Internazionalétól érkezett portugál szakember bemutatásáról egyenes közvetítésben számolt be a Marca, a legnépszerűbb spanyol sportnapilap internetes oldala. A trénerre, akit - négy biztonsági őr gyűrűjében - Jorge Valdano sportigazgató kísért a ceremónia színhelyére, számos külföldi újságíró, köztük is főleg portugál zsurnaliszták voltak kíváncsiak, nem volt jelen az eseményen ugyanakkor Florentino Pérez, a fővárosi klub elnöke.
Mourinho - televíziós kamerák kereszttüzében, fotósok hada előtt - székfoglalóját azzal indította, hogy nem érez magán nyomást, amiért a világ egyik legpatinásabb labdarúgóklubjánál dolgozhat.
A könnyed hangvételt végig megtartva, Mourinho kijelentette: “Név szerint nem akarok játékosokról beszélni, mert ha én a Real edzőjeként bárkit is megnevezek, annak a futballistának az ára azonnal feljebb szökik 10 millióval.” Majd általánosságban szólva azt mondta, alapvetően elégedett az elmúlt idényben szerepelt kerettel, egyúttal pedig hozzátette: “nincs szükségünk drámai változtatásokra, csak három vagy négy labdarúgó kell a csapatjáték ideálissá tételéhez”.
“Azt nem ígérhetem meg, hogy azonnal megnyerjük a Bajnokok Ligáját, a futball az futball, de azt leszögezhetem, hogy a legfontosabb számunkra a BL, amelyben az utóbbi éveket tekintve hihetetlenül negatív a Real történelme” - zárta az egyórás sajtótájékoztatót az egykor tolmácsként dolgozó Mourinho, aki a kérdésekre négy nyelven, spanyolul, olaszul, portugálul és angolul válaszolt.
(MTI)
Megjegyzés írása