Elfogadták az új alkotmányt a kirgizek

Elfogadták az új alkotmányt a kirgizek

Szerző:

Csaknem az összes szavazat összeszámlálása alapján a kirgizek 90,8 százaléka fogadta el az új alkotmányt a hivatalos eredmények szerint a vasárnapi népszavazáson. Az alaptörvény ellen szavazók aránya 8 százalék volt. Ez az eredmény a szavazóhelyiségek 96,5 százalékából származó részadatok összesítése alapján készült. A szavazói részvételi arány 65 százalékos volt. Az új alaptörvény jelentősen csökkenti az elnöki jogköröket a parlament javára, elkerülendő, hogy egy kézben összpontosuljon a hatalom. Ötévenként lesznek parlamenti választások, az elnököt pedig csak egyszer lehet majd megválasztani, hat évre.

Ellenzéki vezetők kételkedtek hétfőn az eredmény hitelességében, szerintük lehetetlen, hogy ilyen magas legyen az alkotmányt megszavazók aránya.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) szerint szerfelett békés és nagyrészt átlátható volt a referendum folyamata.

Az ellenzék és több emberjogi szervezet korábban bírálta a referendum kiírását is, mondván, hogy az túl gyorsan követi a dél-kirgizisztáni etnikai összecsapásokat, a helyzet túlságosan feszült még a térségben. Egészségügyi tisztviselők adatai szerint az üzbég kisebbség és a kirgizek összecsapásaiban 275 ember vesztette életét, más források 2000 halottról beszélnek.

A kormány vezetője, Roza Otunbajeva - már néhány órával az urnák lezárása után, nem várva meg a hivatalos eredményt - kijelentette: a nép véget vetett a családok hatalmára épülő autoriter kormányzásnak. A referendum sikere megteremtette a legitim kormány alapját, megnyitotta az utat az őszi parlamenti választások előtt - vélekedett.

(MTI)

Megjegyzés írása