Feljelentést tett a tűzoltóparancsnok a szexuális zaklatás ügyében
Szerző:
Kényszerítés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a fővárosi tűzoltóparancsok, mert tűzoltók egyik társukat szexuálisan zaklatták, megalázták; Bende Péter vezérőrnagy három tűzoltó szolgálati viszonyát felfüggesztette, egy főosztályvezető vezetői megbízatását azonnali hatállyal, indoklás nélkül visszavonta, és fegyelmi, illetve méltatlansági eljárást indított. A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság vezetője hétfőn elmondta: múlt szerdán jutott tudomására, hogy két héttel korábban, egy “pálinkakóstoló túrát” követően, hazafelé az autóbuszban az egyik tűzoltó szexuálisan molesztálta és megalázta társát, miközben a többiek azt végignézték, ezért azonnali belső vizsgálatot rendelt el.
Az FTP parancsnoka az MTI-vel azt is közölte: hétfőn intézkedett fegyelmi eljárások megindításáról annak tisztázására, hogy a buszon a cselekménykor együtt utazó tűzoltók miért nem jelentették az esetet. Tisztázni szeretné, hogy az elöljáróknak volt-e tudomásuk az erőszakról, és ha igen, azt miért nem jelentették azonnal, illetve van-e alapja azoknak, az állományon belül terjedő szóbeszédeknek, hogy nem a “pálinkakóstoló túra” volt az első és egyetlen, hasonló szexuális zaklatás a tűzőrségen.
Bende Péter a buszon történt megalázatással összefüggésben indoklás nélkül, azonnali hatállyal hétfő reggel visszavonta egy főosztályvezető vezetői kinevezését. Az erre vonatkozó parancsot az FTP vezetője parancsnokhelyettesi jelenlétében ismertette a főosztályvezetővel.
Az MTI úgy értesült, az érintett főosztályvezetőnek ugyan tudomása volt az állományon belül, szolgálaton kívül történt szexuális bűncselekményről, de azt nem jelentette, az erőszakot elszenvedő vonulós tűzoltót pedig egy másik fővárosi tűzőrségre helyeztette át.
Bende Péter azt mondta: a főosztályvezető ellen nem fegyelmi büntetést, hanem parancsnoki intézkedést alkalmazott, “mert megrendült a bizalma” a vezető beosztású tűzoltóban. A vezérőrnagy elképzelhetőnek tartja, hogy a későbbiekben akár fegyelmi vizsgálat is indulhat a felmentett főosztályvezető, illetve más vezető beosztású tűzoltók ellen, mert ha tudomásuk volt az esetről, akkor akár felmerülhet a bűnpártolás tényállása is. Ha a fegyelmi eljárások során más bűncselekmény is a tudomásukra jut, újabb feljelentést tesznek - mondta Bende Péter.
Egy szemtanú szerint feletteseik megpróbálták elhallgatni az ügyet
Nem a “pálinkakóstoló túrán” történt szexuális zaklatás és megalázás volt az első eset a fővárosi tűzoltóság állományán belül - mondta az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő tűzoltó, aki szemtanúja volt az autóbuszon történt molesztálásnak, és állítása szerint azt azonnal jelentették feletteseiknek, akik az ügyet megpróbálták elhallgatni. A tűzoltó azt mondta: két héttel ezelőtt Újszilváson, Bolyhos pálinkakóstoló túrán vettek részt. Közlése szerint ide, és más hasonló jellegű rendezvényekre már évek óta járnak szervezett formában tűzoltók, de az a három társa, akik a most nyilvánosságra került ügyben érintettek, először vettek részt ilyen “csapatépítő” rendezvényen.
A szemtanú elmondása szerint a hazafelé tartó úton kisebb verekedésre figyeltek fel az autóbusz hátuljában. Három Roham 1-es egy VIII. kerületi tűzoltóra támadt: az egyik tűzoltó megpróbálta szexuálisan molesztálni és megalázni társát azzal, hogy a nadrágjába nyúlt. A neve elhallgatását kérő tűzoltó azt mondta: a “sértettet” ekkor a busz elejébe ültették, ezzel megakadályozták a bűncselekményt, így cáfolta azokat a korábbi parancsnoki kijelentéseket, hogy a buszon utazók mindezt szótlanul végignézték volna.
A “pálinkakóstoló túrát” követő szexuális zaklatás miatt a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) tűzoltási, mentési és katasztrófa-elhárítási főosztályának vezetője kihallgatta az érintett tűzoltókat, majd intézkedett, hogy a szexuális zaklatást végrehajtó egyik tűzoltót egy évre helyezzék át a búvárszolgálathoz.
Megjegyzés írása