Habilitas Ösztöndíj tehetséges fiataloknak

Habilitas Ösztöndíj tehetséges fiataloknak

Szerző:

A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. idén 4. alkalommal adta át a Habilitas Ösztöndíjat. Olyan felsőoktatási intézményben tanuló, nappali tagozatos fiatalok pályázhattak, akik humán-, művészeti- vagy a tudományos területen kiemelkedő képességgel rendelkeznek és szakmai fejlődésükhöz anyagi támogatás szükséges.

Az elmúlt 4 évben 475 fő jelentkezett az ösztöndíjra. Közülük 51 fiatalnak, 1 éven keresztül havonta 40 ezer forintot adományozott a bank. Valamennyien választott szakterületük kiválóságai már tanulmányaik alatt is. A skála igen széles: karmestertől a ruhatervezőig, ornitológustól a Szahara kutatóig minden területről kerülnek ki olyan fiatalok, akik a jövőben remélhetőleg hazánkban kamatoztatják tudásukat.

A bank évente összesen 8 millió forintot különít el erre az ösztöndíjra. Idén 20-an részesültek ebben a támogatási formában. Dr. Erős János vezérigazgató szerint: ez az ösztöndíj segíti az elindulást, amit a legjobban szeretnek, abban tudnak kibontakozni a fiatalok. Talán jobban kötődnek Magyarországhoz, így nehezebben lehet őket elcsábítani majd képzett szakemberként.

A Habilitas Ösztöndíjat minden év tavaszán hirdetik meg a felsőoktatási intézményekben és az MFB Zrt. honlapján. A pályázók többfordulós szűrőn vesznek részt. Emellett fontos a megfelelő ajánlólevél is, melyet az adott területen elismert szakember ír a pályázó diákról. Az MFB Zrt. másik, fiatalokat támogató formája a Praktikum Ösztöndíj, mely nem csak gazdasági, pénzügyi vonalon nyújt gyakorlati lehetőséget az arra hivatottaknak, hanem egyben a Bank kiváló szakmai utánpótlását is adja.

(MixOnline)

Megjegyzés írása