Meglepő fordulat a szökésben lévő Farkas Péter ügyében

Meglepő fordulat a szökésben lévő Farkas Péter ügyében

Szerző:

Közel sem biztos, hogy sikerül fülön csípni a szökésben lévő Farkas Pétert. A napokban felreppent hírek szerint az 5 év szabadságvesztére ítélt férfi kapcsolatot tart Szegő András újságíróval, telefonon és interneten egyaránt. A STOP által megkérdezett szakemberek szerint korai lenne előkészíteni az olimpikon celláját, hiszen egy közel 10 milliós városban bujkál.

A napokban feltehetőleg kihallgatja a rendőrség Szegő Andrást, aki egy lapinterjúban bevallotta, rendszeresen beszél a szökésben lévő Farkas Péterrel. A médiamunkás szerint már régóta figyeli a rendőrség, de ez őt cseppet sem zavarja.

“Az interjú után szinte borítékolható, hogy kihallgatja a rendőrség Szegő Andrást. Az úriember talán nem tudja, de büntetőjogba ütköző, ha egy körözés alatt álló személy bujkálását elősegíti, vagy nem tesz eleget állampolgári kötelességének azzal, hogy az illetékes szerv elől információkat titkol el” - fejtette ki a STOPnak egy rendőrségi vezető, hozzátéve, a BRFK célkörözési osztálya - tekintettel a média kitüntető figyelmére - különösen nagy hangsúlyt fektet Farkas felkutatására.

Mint arról a STOP korábban hírt adott, Farkas Pétert a másodfokú elmarasztaló ítéletének november 3-i kihirdetésekor oldott kereket a Pesti Központi Kerületi Bíróság épületéből. Néhány szót váltott ügyvédjével aztán minden sietség nélkül elhagyta az épületet. A bűncselekmény, amivel vádolják, vadkender-termesztés volt.

A feltételezések szerint valahol Thaiföldön bujkál, hiszen utoljára Ausztriában a schwecháti reptéren látták, ahol abban az időben többek között az ázsiai országba indult járat.

Ha ez így van, nem lesz könnyű elfogni a szökésben lévő elítéltet, hiszen kiadatási egyezmény a két ország között nincs.

“Bangkok a világ 9. legnagyobb városa. Ha például ott van Farkas, rendkívül nehéz lesz előkeríteni. Aki járt már ott, tudja, hogy két méterenként vannak internet kávézók, így ha tud is IP címet a rendőrség, vajmi keveset érnek vele. Az eldobható mobiltelefonokat pedig úgy dobják az ember után. Tehát minden magyarországi kapcsolatfelvétel egy kis körültekintéssel veszélytelen” - osztotta meg a STOPpal saját tapasztalatait Keke, az egyik olvasónk, aki közel 3 évig élt az egzotikus országban.

A hallottak alapján tehát nem valószínű, hogy bilincs kattan mostanában a bujkáló olimpikon csuklóján.

(STOP)

Megjegyzés írása