Szerző:

2009. márciusa. Februárja, januárja, 2007 decembere, novembere, és így tovább, végig a történelmünk gyökereiig, de a XX. század elejéig egészen bizonyosan elmehetnénk. Nem csupán gyökeret ver az emberek tudatában, hanem ország (világ-) szerte megismeri az emberiség a fogalmat: cigánybűnözés. Olyan kifejezések kerülnek a köztudatba, a mindennapi ember nyelvhasználatába, mint kisebbségi önkormányzat, szegenységi bűnözés, vagy éppen etnikai kérdések. Megismerkedik a szerencsétlen másodikos gimnazista roma, hogy valóban mit is jelent a kollektív felelősség.

 

Igen nehéz a téma és a probléma, és nem csupán azért, mert borzasztóan nehéz objaktívnak maradni a kérdésben. Idén februárban a megoldatlan kisebbségi kérdéseknek és bűnözésnek esett áldozatul egy ikon, a hazai kézilabdázás Góliátja, Marian Cozma, aki bár nem volt magyar, a román válogatott tagjaként mégis egy ország szorított a sikereiért. Az ő, valamint csapattársai tragédiája, az ország tragédiája felszakított egy olyan folyamatosan vérző sebet, amelyről bár mindannyian tudtunk, mégsem beszéltünk soha, megoldani senki nem próbálta, a kötés alól viszont folyamatosan szivárogtak baljósan a vörösvérsejtek az nemzet testéből.

 

Tényleg nehéz objektívnak maradni

 

Hogyan is ne lenne az, kevesen vannak, akik így vagy úgy ne lennének érintettek a kérdésben. Kevesen vannak, akik ne félnének péntek éjféltájt a barátnőjüket hazakísérni a Kolozsvári téren keresztül, kevesen vannak, akiknek ne tűnt volna el így, vagy úgy értéktárgya, kevesen vannak, akiket ne ért volna szórakozóhelyen, vagy utcán atrocitás, abban pedig bizonyos vagyok, hogy mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki önszántából egészen biztosan nem költözne Miskolc-Avas lakótelepre.

Mindannyian olvassuk a történéseket, de legalábbis hallunk róluk. Hogy a megélhetési bűnözők miatt bezárni kényszerül a sarkadi Tesco, hogy a rendőrség retteg bemerészkedni egyes cigánytelepekre, hogy vannak, akik látványosan vállalják törvényen felüli mivoltukat. Ez ráadásul sajnos már nem az a Guy Ritchie-féle, Brad Pittes, vicces, nyúlfuttatós, lakókocsis, kényelmes fotelból nézett népcsoport. Nem, a mindennapunk részei, a mi rettegésünk.

 

Megkezdődött a háború?

 

Nem állítom, hogy a másik oldalon állni egy fokkal is könnyebb lenne. Természetesen nem, ismerem a problémáikat, ha nem is éreztem a bőrömön, de tapasztaltam a környezetemben, mi a rasszizmus…

…és borzasztóan távol áll tőlem. Ugyanúgy, ahogyan a már emlegetett varázsszó, a kollektív felelősség. Az én célom nem a bármelyik szélsőség oldalára való állás, csupán az, hogy kimondjam az eddig kimondatlant, hogy fölvállaljam a társadalmi problémákat, hogy ne csupán újrakössük a sebet, hanem próbáljuk meggyógyítani azt, és tudjuk, ez ugyanaz a Magyarország, mint a mákos guba, az anyám tyúkja (a képen persze kakasa…), a sárga villamos, a déli harangszó és a legszebb lányok.

 

 

 

 

 

„Értem én, persze, de ha nincs cigánybűnözés, mert nem minden roma bűnöző, akkor mi van a cigányzenével?!”

 

 

Eltávolodva, sőt, ellenezve a kirekesztést, mégis felmerülnek az emberben kérdések. Kérdések kirekesztésről, megoldásról, kérdések igazságtalanságokról, kérdések arról, hogyan lehet fölvállalni, megoldani a problémát. Objektíven nézve (amit persze, mint említettem, nem lehet) a romák által elkövetett bűncselekmények kimerítik a cigánybűnözés fogalmát. És igen, akkor ugyanúgy beszélhetünk az országban magyarbűnözésről, ukránbűnözésről, németbűnözésről, satöbbi. A fent felsorolt kérdések ettől még mindig marják a gondolkodó magyart. Hogy miért jár a semmiért ugyanaz a pénz, amiért mások napi 12 órában rohadnak egy gyárban? Hogy miért jár a romák gyilkosaiért 20 milliós nyomravezetői díj, és miért jár csupán kettő Cozma bodzatermesztő kegyetlen gyilkosaiért? Hogy mitől egyenlőbb sok kérdésben valaki a másiknál, értve ezt persze itt most pro és kontra minden nemzetiségire.

 

Egy biztos, nagyon nagy baj van, és nemhogy közelebb nem kerülünk a megoldáshoz, ahhoz a bizonyos fertőtlenítő kötéshez, de egyre távolabb vagyunk tőle. Azok a megoldási kísérletek, amik eddig történtek, egyenesen ijesztőek. Valami olyan borzalomhoz vezethetnek, amibe jobb nem belegondolni, és ha egyszer mégis bekövetkeznének, akkor aztán tényleg itt lehet hagyni ezt a „kurvaországot”. Lássuk be, vezető és felelős (de úgy tűnik, nem felelősségre vonható) politikusaink viselkedése, megnyílvánulásai csak a már említett borzalomhoz vezető úton visznek közelebb minket a véghez. Óvatosan nyilatkoznak, mert mégsem kéne szavazatokat veszteni, vagy nyíltan de elképesztően felelőtlenül, a következményekkel nem számolva, mert a populista nyilatkozattal mégis szavazatok nyerhetők. Pénz, hatalom, meg kiskirályság egy rothadó szemétdomb fölött. Ijesztő, hogy ilyen társadalmi állapotok mellett egy parlamenti párt éppen 200 001 szavazót keres a marijuana legalizálására. Ijesztő, hogy ahelyett, hogy segítene megoldást találni, a polgári ellenzék a hatalomátvétellel, előrehozott választásokkal foglalkozik. Hát kérdem én, ha tudják, hogy lehet kilábalni (és értendő ez akár jelen napjaink másik rákfenéjére, a gazdasági válságra is), akkor nem az az ő érdekük is, mint az országé, hogy elmondják, megvalósítsák? Hát nem? Akkor menjenek talán ők is Gaskó úr mellé egyesével abba a bizonyos szomáliai szénbányába. Persze, Kuncze úr, kérem értse meg, a ciántabletta nem megoldás. A kirekesztőt kirekesztve nem oldottuk meg a kirekesztés morálisan igencsak kétségbe vonható létjogosultságára vonatkozó kérdéskört, sőt…

Ijesztő, hogy szegénybűnözésről beszélünk (nem, a szegénynek sem megoldás a bűnözés, nem, nem és nem az!), szép mondatokba takarva a szőnyeg alá söpörve a valódi problémákat.

 

Túlságosan jogállam

 

Északi szomszédainknál, Szlovákiában sem sokkal kisebb a probléma, mint ahogy talán a világ egyetlen pontján sem. Ha élünk a „kivétel erősíti a szabályt” egyébként teljesen logikátlan demagógiájával, akkor talán kollektívan kijelenthetjük: valóban nem sikerül a társadalom jogilag korlátok közé szorított szubkultúrájába integrálni a romákat. Annak ellenére, hogy természetesen vannak üdítő kivételek (személyes környezetemben is, nem is egy, és bevallom, büszke tudok lenni az ő felemelkedésükre). Visszatérve északra, a konkrét helyet és időt itt most nem említve, amikor az ottani romák bevettek egy helyi kisáruházat, gaskó-féle idióta követeléseikkel, bevetették az ottani SWAT-ot, és megoldották a problémát. Ugyanúgy, ahogyan az olasz hadsereg is, miután Rómában város körül élő romák megerőszakoltak és megöltek egy fiatal olasz nőt.

Ezzel szemben tudjuk és borzadunk attól, hogy mi történt Kiskunlacházán, Miskolcon, Sarkadon, Veszprémben és még sorolhatnám.

 

Mert a rendőrség nem mer fellépni…

 

Itt egy néhány gondolat erejéig vissza kell térnem 2006.szeptember 18-ára, hétfőre, és megint meg kell említenem, hogy a rendőrség megbecsülése valahol nagyon mélyen, az utolsó bugyrok környékén járkál jelenleg.

Sőt, leginkább vissza kell térnem a bizonyos tanklopás napjára. Értem én, hogy ártatlan embereket nem lövünk szemen gumilövedékkel.

De az ártatlan ember, ha felszólítják, hogy törvényt sért, ha nem hagy el egy területet, akkor elhagyja azt, az ártatlan ember nem gyújt rendőrautót, nem állít barikádot, nem foglal hidat és nem szólít fel gyilkolásra. Az ártatlan ember visszautasítja ezeket, sőt, az ártatlan ember borzad attól, hogy tanklopásért néhány tízezer jár, és az ártatlan embert megijeszti, hogy mégis azt vonják felelősségre, aki rendet próbál tenni. És az ártatlan ember nem érti a felelős (még mindig megkérdőjelezve, nagyon is) politikust, aki a támadók oldalára áll, szóval az ember nem érti azt a bizonyos ’ov’-t, aki köztörvényes bűnözők oldalára áll. A rendőrt felelősségre vonják, meghurcolják, a gyilkost, a garázdát meg megdorgálják néhány tízezerrel. Furcsa világban élünk…

Mindezek után megértjük, nincs az a rendőr, aki igazán rendet tenne. Valószínűleg, amíg nincs rendes vezetője, csak egy jolly joker (Draskovics úrra ugye emlékezhetünk, mint pénzügyminiszter, helyettes államtitkár, miegymás, szóval nem is tudjuk mihez ért igazán, azon kívül, hogy a politikai pénzcsináláshoz…), addig nem is lesz.

Itt tartunk most, 2009. márciusában, érdekességként pedig a mellékelt képen olvashatjátok, hol tartottuk majd egy évszázaddal ezelőtt. Nagy baj, így vagy úgy, egészen bizonyos, hogy van, megoldás meg egyszerűen nincs. Ameddig az megszületik, megelégszünk annyival, „jók a pogramok, csak kevés a biztonság…”

 

(a szerző update-je: a romák elleni nyílt rasszista támadások kezdetének, azaz a pécsi kézigránátos támadás elkövetőit a héten elkapták: mindketten romák.)

 

hnm

ajánlat, vélemény