Rasmussen: a NATO védelmet nyújt tagállamainak Oroszországgal szemben

Rasmussen: a NATO védelmet nyújt tagállamainak Oroszországgal szemben

Szerző:

A NATO főtitkára igyekezett eloszlatni azokat a kelet-európai félelmeket, hogy az észak-atlanti szövetség nem védelmezi meg őket az egyre harciasabbá váló Oroszországgal szemben. Anders Fogh Rasmussen egy varsói NATO-konferencián mindazonáltal kifejtette azt is, hogy a NATO nem tekinti ellenségének és nem veszélyezteti Oroszországot, és nem gondolja, hogy Oroszország veszélyt jelent rá. A főtitkár szerint a NATO-orosz együttműködés javításával lehetne a leghatásosabban megnyugtatni a szövetség aggódó országait.

Rasmussen úgy vélte: a közelmúltban megfogalmazott új orosz katonai doktrína idejétmúlt, nem tükrözi a realitásokat. Moszkva a rá leselkedő fő veszélyt továbbra is NATO-ban látja, vagyis abban, hogy a szövetség kelet irányba igyekszik terjeszkedni. Rasmussen azonban leszögezte: a szövetségnek nem áll szándékában Oroszország meghódítása. Ugyanakkor utalt arra, hogy a NATO két volt szovjet köztársaság, Grúzia és Ukrajna esetében folytatja a nyitott ajtó politikáját, azaz ezek az államok csatlakozhatnak a szövetséghez. Ezt Moszkva élesen ellenzi.

Rasmussen a varsói értekezleten szorgalmazta azoknak az elképzeléseknek a megvalósítását, amelyek egy hatékony rakétaelhárító védelmi rendszer kiépítését irányozzák elő Európában egy esetleges nukleáris támadás kivédésére. Ezeket a terveket Moszkva ugyancsak veszélyesnek tartja biztonságára nézve.

Rasmussen kifejtette, hogy a NATO alapvetően védelmi jellegű szervezet, és ennek megfelelően a tagállamoknak együtt kell megteremteniük a biztonságuk megóvásához szükséges elrettentő erőt.

A főtitkár rámutatott arra is, hogy bár számos kérdésben nézeteltérések vannak a NATO és Oroszország között, sok területen közös az érdekük. Rasmussen ide sorolta az afganisztáni helyzet rendezését, a terrorizmus elleni harcot és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását.

Megjegyzés írása