Schumacher elégedett volt első tesztköreivel
Szerző:
Az F2007-es volánja mögött pénteken Michael Schumacher Mugellóban megkezdte a felkészülést az augusztus végi visszatérésére. A Ferrarinál Felipe Massa helyettesítésére felkért hétszeres világbajnok elégedett volt elért köridőivel.
Schumacher a Ferrari két évvel ezelőtti - a GP2-es szériában használatos slick gumikon guruló - versenygépét vezette az olaszországi város mellett. A maranellóiak már eljutatták kérvényüket egy egynapos F60-as tesztről a csapatokhoz és a Nemzetközi Automobil-szövetséghez is. 67 kört tett meg a mugellói tesztpályán Schumacher, legjobb ideje 1:23:736 volt - a Ferrari honlapján közzétett információk szerint.
“Nagyszerű érzés volt újra pályára hajtani az F1-es autóval, még akkor is, ha a 2007-essel mentem. Néhány kör után képes voltam szinte azonos időket futni, elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel. Most majd meglátjuk, hogy a testem és az izmaim hogyan reagálnak a következő napokban”- nyilatkozta Schumacher, akinek a szuperlicencet, azaz a Forma-1-ben való vezetéshez szükséges engedélyt is megigényelte már csapata.
Ahhoz azonban, hogy a jelenlegi, azaz a 2009-es F60-as konstrukcióval is megismerkedhessen a német, a Ferrarinak engedélyt kellett kérnie a tesztelési tilalom egynapos feloldására. Az FIA-tól a válasz még nem érkezett meg, az F1-es csapatok szövetsége azonban valószínűleg nem gördít akadályt Schumacher visszatérése elé.
John Howett, a FOTA alelnöke ugyanis azt nyilatkozta, hogy a Massával történtekre való tekintettel valószínűleg mindenki áldását adja a külön tesztre.
Fotó: AFP
Megjegyzés írása