Surányi: “Államcsőd? Józanodjunk már ki!”

Surányi: “Államcsőd? Józanodjunk már ki!”

Szerző:

A helyzet súlyos világszerte, de a magyar gazdaságnak nincs finanszírozási nehézsége, a tényleges külső adósság lényegesen kisebb, mint a statisztikai adat, Magyarország nem a régió legsebezhetőbb állama - sorolta egy gazdaságpolitikai konferencián Surányi György bankár, volt jegybankelnök. Surányi súlyos kritikával illette a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáját. Szerinte a legnagyobb baj a bizalomhiány.

Noha az 1929 óta a legsúlyosabb krízisben van a világ, az adatokból mindent és annak ellenkezőjét is be tudnám bizonyítani - jellemezte a helyzetet a magyar gazdaság esélyeit taglaló nemzetközi konferencián szerdán Budapesten Surányi György. Szerinte az eddig hitt közgazdasági modell és gondolkodás omlott össze, miként a pénzügyi közvetítői rendszer is összeesett. A válság mélységét még nem látni, a bankok veszteségei világszerte horribilis összegre rúgnak - mondta az egyik nagy olasz bankcsoport régiós vezetője.

Surányi, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke azonban - szemben sok elemzővel - úgy gondolja, hogy Magyarországhoz hasonlóan súlyos helyzetben vannak olyan országok - Írország, Spanyolország, Szlovákia -, amelyeket a reform szempontjából példaként állítottak elénk. Szlovákiában például a gazdasági növekedési a tavalyinál 8-9 százalékponttal lesz kisebb idén - tette hozzá.

A bankár határozottan cáfolja, hogy a magyar államadósság valóban olyan tragikus mértékű lenne, mint amit a hivatalos számítási mód szerinti GDP-arányos 73 százalék mutat. Mint mondta, 1995-ben 92 százalék volt, a mostani annyi, mint az euroövezeti országokban átlagosan a banki konszolidáció előtt volt. Mi is kezdjük elhinni, hogy a legeladósodottabbak egyike Magyarország - folytatta Surányi. Ha a számok mögé nézünk, és például nem számolunk a külső adósságot statisztikailag növelő, ám kívánatos tőkebefektetésekkel, akkor az ország tényleges külső adóssága 50-60 százaléka a bruttó hazai terméknek - állítja. Az adósságszolgálat 1995-ben a háromszorosa volt a mostaninak - mondta még. “Államcsőd? Józanodjunk már ki! Az országnak nincs finanszírozási nehézsége” - jelentette ki Surányi György.

Ami a legsúlyosabb, az a bizalom hiánya az egész világon, s nem csak Magyarország, hanem az egész térség iránt is - mondta a bankár. Magyarországnak tehát nem segélycsomagokra van szüksége, hanem arra, hogy a térség országaival együtt egyenjogú feltételekkel kapcsolódhasson az Európai Központi Bankhoz. Jelenleg ugyanis az EKB diszkriminálja a régiós pénzintézeteket, miközben a pénzügyi közvetítés hagyományos rendszere összeomlott. Ebben a helyzetben a jegybankok pénzének kell a kereskedelmi bankok pénze helyébe lépnie, a megszokott horizontális finanszírozás helyett vertikálisra kell áttérni - javasolja Surányi.

Az egykori jegybankelnök súlyos szavakkal ostorozta az MNB elmúlt időben követett monetáris politikáját. Surányi szerint hiba volt egy éve eltörölni a forint árfolyamsávját, ahogyan az is baj, hogy a jegybanknak “nincs árfolyamcélja”. A 300 feletti euroárfolyam ugyanolyan elfogadhatatlan és életveszélyes, mint tavaly a 228 volt. Kárhoztatott korábbi kamatemelést éppúgy, mint az idén januári rátacsökkentést. Súlyos hiba volt odadobni a piacnak a gyeplőt, hogy csak spekuláljon nyugodtan a forint ellen - jelentette ki. Surányi választ vár arra, hogy az MNB gyenge, stabil vagy erős forintot akar.

Igaz, mondta még, a monetáris politika nem képes árstabilitást elérni nem megfelelő jövedelem- és pénzügypolitika ellenében. “Hatékony kormányunk és hatékony jegybankunk van. A kettő együtt elég nagy kárt tud okozni.” - hangoztatta Surányi György. Szerinte az MNB-nek most az a feladata, hogy keresletet teremtsen a gazdaságban, a 20 milliárd eurós nemzetközi hitelkeretekből fejlesztési célú, forintalapú pénzt nyomjon a rendszerbe. Egyben óvott attól, hogy a kilábaláshoz mechanikusan alkalmazzuk az eddig megdönthetetlen állításokat: mielőbbi hiánycsökkentés, kiadás visszafogás, adócsökkentés és bevételnövelés. Válságban ezek hatása más, mint “békeidőben”: például növeli a recessziót.

(Független Hírügynökség)

Megjegyzés írása