Totti nem tér vissza a válogatottba

Totti nem tér vissza a válogatottba

Szerző:

Francesco Totti, az AS Roma csapatkapitánya természetesen nagyon örült annak, hogy az olasz válogatott az elmúlt hét során kétszer is győzelemet aratott a vb-selejtezőkön, de továbbra sem fordult meg a fejében, hogy visszatérjen az együttesbe.

A világbajnok együttes egykori tagja a németországi tornát követően döntött úgy, hogy azután már csak klubjában fog játszani.

“Örülök, hogy nyerni tudott a válogatott, de továbbra is tartom magam az elhatározásomhoz és nem fogok visszatérni a csapatba.” - nyilatkozta Totti. “Nagy fegyvertény, hogy már ott vagyunk a dél-afrikai tornán, megérdemelte ezt minden játékos, aki tett valamit a sikerért. Én azonban nem leszek majd ott Afrikában, ebben mindenki biztos lehet!”

A 32 esztendős csapatkapitány rövidesen meghosszabbítja majd szerződését az AS Romával és évekig még ötmillió euro körül lehet a fizetése az együttesnél, amelynél továbbra is a legjobban fizetett sztárnak fog számítani.

(Topfoci.hu)

Megjegyzés írása