WPC teraszburkolat - Tartósság mindenek felett!

A burkolás nem kis munka, de ha a végeredmény ellenállósága maximális, akkor megéri a fáradozást.
WPC teraszburkolat - Tartósság mindenek felett!

Szóval nem mindegy mi kerül a kézbe, majd a földre, mert nem csupán a mesteren múlik a siker.

Miből lesz a cserebogár?

Helyesebb lenne azt kérdezni, hogy miből válhat igazán ütős burkolat? A Woodbe WPC teraszburkolat nem mindennapi módon készül: 75 százalékban farostok alkotják, aminek többek között a természetes hatását is köszönheti. A szabadalmaztatott eljárás nyomán a rostokhoz környezetbarát adalékok és polimerek kerülnek. A termék PVC-t nem tartalmaz, miközben a felhasználhatóságára a sokoldalúság jellemző. A két legfőbb tulajdonsága, hogy roppantul ellenálló, bírja a strapát, jól tűri az időjárási viszontagságokat, valamint alacsony a hőtágulása. Azaz elhasználódástól az esetében nem kell tartani, vagy legalábbis nem ebben, és nem is a következő az évtizedben. A fa idővel változik. A színe, az árnyalata átalakul, ami egy teljesen természetes folyamat. Ez egy az egyben megtapasztalható a burkolat „életében” is, lévén kétharmad részben farost alkotja. Ennek a módosulásnak köszönhető az az egyedi megjelenés, kisugárzás, ami kizárólag a fára jellemző, és amit egyetlen, szintetikus anyag sem képes utánozni.

Az automatikus színfejlődés a különlegesség borítékolója, hiszen így a burkolat megunhatatlan, mert időről-időre új arcát mutatja. Nem csoda egyébként, hogy a tisztán fa anyagok kedveltsége is kimagasló. Ám van valami, ami az esetükben komoly hátrányként említhető, és ami a woodbe WPC teraszburkolatnál nincs jelen. Ez pedig a folyamatos gondozás szükséglete. A tisztán fa alapanyag olajozás, lakkozás, festés nélkül nem őrzi meg a minőségét. Ráadásul a szálkásodás, fakulás így sem, úgy sem előzhető meg. Miközben a GCC, azaz a magas farost tartalmú anyagnak semmiféle ápolásra nincsen szüksége. A lerakása egyszerűen és gyorsan megoldható, majd az egész munkafolyamat végére pont kerülhet. Mert nincs folytatás. Nincs rendszeres babusgatás, óvás, és túlféltés. A masszív felület használatra teremtetett, és mint ilyen, strapabírásban verhetetlen alternatíva, amely magas teherbírással büszkélkedik. Miközben a megmunkálása ugyanannyira akadálytalan, mint a fa formálása.

Szeret mezítláb közlekedni?

Hogy ez hogy jön ide? Úgy, hogy a woodbe WPC teraszburkolaton igazi élmény cipő nélkül járni-kelni. A legjobb, ha a zoknit is félreteszi, mert a felület melegség érzéssel ajándékozhatja meg. Ez a természetes hatás része, ami kuriózum, és amihez könnyű hozzászokni. A GCC újrahasznosítható, ami manapság hatalmas pozitívum. A környezetbarát burkolat alapját adó fa hazai erdőgazdálkodásból származik. A fenntarthatóság tehát épp úgy borítékolható, mint a tartósság. A burkolat ilyen módon hosszú távú beruházás, aminek a pozitív tulajdonságai nem egy esztendőre szólnak, hanem alsó hangon egy évtizedre. Ha ilyen távlatban szemléli a bekerülési költség mértékét, akkor láthatja, hogy a beszerzés sokkal inkább egy jövőbe vetett befektetés, ami már most megtérülhet.

Kapcsolódó cikkek

Fürdőszoba kisokos: ha nem tudod, milyen márkát válassz!

Fürdőszoba kisokos: ha nem tudod, milyen márkát válassz!

Ismered már a legnagyobb fürdőszobai termékeket gyártó márkákat? Ha még nem, akkor kattints a cikkünkre és tudd meg, mire számíthatsz tőlük!

Mire figyeljünk a megfelelő ablakos csapat kiválasztásakor?

Mire figyeljünk a megfelelő ablakos csapat kiválasztásakor?

Ha nyílászáró cseréjére kerül a sor, vagy épp új darabok beépítéséről van szó, akkor bizony egyáltalán nem mindegy, kire bízzuk mindezt.

Minőségi futószőnyeg nem csak az előszoba padlójára

Minőségi futószőnyeg nem csak az előszoba padlójára

A futószőnyeg az egyik legalapvetőbb lakberendezési kiegészítő az előszobákban, de a kisebb alapterületű helyiségekbe is remek választás.