Igazságok az Apple termékekről

Aki nem Apple termékek tulajdonosa, Androidot vagy egyéb rendszert használ, attól biztosan hallhattuk már az almás dolgokról, hogy mennyire rosszak. Ugyanez persze fordítva is sokszor igaz, pedig nem minden az, aminek látszik. Az Apple sem rosszabb vagy jobb, mint bármely másik rendszer alapjárat, egyszerűen valakinek jobban fekszik, valakinek pedig nem. Lássuk az igazságot az Apple termékekről!
Igazságok az Apple termékekről

Az Apple akkumulátorok

Bár a legtöbb esetben az Androidra is igaz, hogy elhangzik: ne használjuk azt, ha töltőn van. Az Apple akksikra bőven volt panasz régebben, de így is sokkal több előnyük volt a készülékeknek mint hátrányuk. Mára már a telefonok is ugyanannyit bírnak szinte, mint a legtöbb másik készülék, ráadásul strapabíróbbak is, így nem kell azokat félévente cserélni. Persze ez sem azt jelenti, hogy két évnél tovább lehet velük húzni, onnan már viszonylag gyorsan romlik a teljesítmény.

Ami viszont a laptopokat illeti, a Macbook Air és Pro utóbbi változata már akár 18-20 órát is bír egyhuzamban, ami le lett tesztelve, valóban így van. Tehát az almás gyártó igyekszik folyamatosan fejleszteni és az M-es chipeknek köszönhetően végre olyan készülékeket dobtak piacra, ami mindenki számára megoldást jelenthet.

Az Apple laptop autós töltő vásárlásával pedig azt is megelőzhetjük, hogy útközben merüljön le az eszköz. Akár nyaralás, akár egy hosszabb üzleti út során is töltőre tudjuk dugni a készüléket, így mindig készenlétben lehetünk.

Használhatatlan a rendszer

Ez sem igaz! Egyszerűen nem jön be mindenkinek az iOS, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lehetne használni, csak hozzá kell szokni. Ha viszont nem sikerül, akkor sem kell szidni, hiszen ez egy teljesen más alapokon nyugvó változat, ami azért annyira mégsem különbözik az Androidtól. Bár az biztos, hogy aki egyszer találkozik az iOS-sel az vagy azonnal megszereti vagy pedig inkább visszavált. Ritka azonban, aki ne tudna vele megbarátkozni, hiszen idővel mindent el lehet fogadni, főleg, ha rájövünk az előnyeire.

Az App Store-ból ugyanúgy le lehet tölteni a legtöbb alkalmazást, hiszen mivel az Apple egy hatalmas cég, így szinte minden appot igyekszik átvenni a rendszerbe. Persze akadnak játékok, esetleg alkalmazások, amik itt nem szerezhetőek be, de többségében ez nem szokott gondot okozni az embereknek.

Összegezve

Nem kell tehát azonnal rosszat gondolni az Apple cégről és termékekről, hiszen megannyi előnye sokszor háttérbe tudja szorítani az esetleges hátrányokat. Ugyanúgy, ahogy az Androidnak, úgy ennek is vannak problémái, így felesleges lenne azt mondani, hogy ez a tökéletes választás.

Kapcsolódó cikkek

Weboldal elemzés és tartalomgyártás

Weboldal elemzés és tartalomgyártás

Fedezd fel, hogyan javíthat weboldalad teljesítményén a részletes weboldal elemzés lépésről lépésre!

Melyik a 3 leghatékonyabb online marketing eszköz?

Melyik a 3 leghatékonyabb online marketing eszköz?

Az online marketing dinamikus és változó világa folyamatosan új kihívásokat és lehetőségeket rejt.

Mit érdemes tudni az autós laptop töltésről?

Mit érdemes tudni az autós laptop töltésről?

Összegyűjtöttük, hogy mik az opciók az utazás közbeni laptopozáshoz és az is kiderül mit érdemes tudni az autós laptop töltésről.