A 2010-es évek legfiatalabb Premier League játékosai

Megnéztük kik voltak azok a játékosok az utóbbi években akik a legfiatalabban mutatkozhattak be az angol bajnokságba, akad jó néhány tehetség, akiről meg egyáltalán nem sejteni, hogy milyen futballista lesz belőlük, de vannak akik azóta már befutottak és jogosan kapták meg már ilyen fiatalon is a lehetőséget.
Fiatalok a Premier League-ben

Megnéztük kik voltak azok a játékosok az utóbbi években akik a legfiatalabban mutatkozhattak be az angol bajnokságba, akad jó néhány tehetség, akiről meg egyáltalán nem sejteni, hogy milyen futballista lesz belőlük, de vannak akik azóta már befutottak és jogosan kapták meg már ilyen fiatalon is a lehetőséget.

Az utóbbi évtizedben a legfiatalabban bemutatkozó játékos Harvey Elliott, aki épphogy betöltötte a 16. életévét, amikor tavaly bemutatkozhatott a Fulham csapatában. A játékosba meglátta a potenciált a Liverpool és le is igazolták az idei szezonra, Elliottnak 2 találkozó jutott idén a bajnokcsapatba.

Elliott után sok olyan fiatal következik, akik egyenlőre nem váltották meg a világot és nagy valószínűséggel már nem is fogják, hiszen legtöbb esetben már 5-6 évvel ezelőtt bemutatkozott játékosokról van szó. A 10. helyen Callum Hudson-Odoi, aki 2018-ban 17 évesen és 2 hónaposan mutatkozott be a Chelseaben és akinek az egész szakma komoly jövőt jósol. A játékos az idei szezonban már 22-szer is pályára léphetett és innen már csak feljebb vezet az út. Mögötte pedig egy másik fiatal egykori Chelsea játékos Ethan Ampadu következik, aki nem tudott megragadni a londoniaknál és azóta már a Lipcse csapatát erősíti.

Az első igazán nagy név a listán Serge Gnabry, aki alig 17 évesen mutatkozhatott be az Arsenalban, majd egy WBA-s
kitérő után visszatért Németországba, ahol egyre jobb szezonokat tett lesz az asztalra, idén pedig már túl van a második Bayern Münchenes szezonján, eddig mindkét évében elérte a 10 gólt a játékos. Most biztos bánják az Arsenalnál, hogy nem adtak még több bizalmat Gnabrynak.

A 15.helyen található Raheem Sterling, aki szintén nem sokkal múlt el 17, amikor megkapta a bizalmat a Liverpooltól. Sterlinget azóta már annyira nem szeretik Liverpoolban, hiszen 2015-ben a rivális Manchester Citybe igazol, ahol az utóbbi 3 évben 17, 18, majd 20 gólt rúgott. Sterling jelenleg a világ 2. legértékesebb játékosa, az értéke 128 millió euró és még mindig csak 25 éves.

Kapcsolódó cikkek

5 tipp SUP vásárlásához

5 tipp SUP vásárlásához

Amennyiben odavagyunk a SUP-ozásért, akkor valószínűleg már eszünkbe jutott, hogy mennyivel jobban járhatunk, ha saját felszerelést használunk a bérelt eszközök helyett.

Sportcsillagok, akiknek leáldozott

Sportcsillagok, akiknek leáldozott

A sportsztárok nagyon magasra emelkednek, nem csak hírnév, népszerűség és vagyon tekintetében, hanem önbizalom tekintetében is.

Fiatalok a Premier League-ben

A 2010-es évek legfiatalabb Premier League játékosai

Megnéztük kik voltak azok a játékosok az utóbbi években akik a legfiatalabban mutatkozhattak be az angol bajnokságba, akad jó néhány tehetség, akiről meg egyáltalán nem sejteni, hogy milyen futballista lesz belőlük, de vannak akik azóta már befutottak és