A múlt szezon legrosszabb átigazolásai

Az idény végéhez közeledve nézzük meg, melyek voltak az idei év legrosszabb transzferei, sok olyan játékos van, aki közel sem hozta azt a teljesítményt, amit elvártak volna tőle az új csapatában.
Itt vannak a legrosszabb átigazolások

Ezek voltak a tavalyi év legrosszabb transzferei, sok olyan játékos van, aki közel sem hozta azt a teljesítményt, amit elvártak volna tőle az új csapatában.

Eden Hazard – Real Madrid

Az elmúlt nyár egyik legkomolyabb transzfere Eden Hazard nevéhez fűződik, akit a Real Madrid a Chelseatől szerzett meg. A belga támadó Cristiano Ronaldo távozása óta az első galaktikus igazolása volt a király klubnak, amely 100 millió eurót fizetett a 28 éves játékosért, aki ezzel a klub történetének a második legdrágább vétele lett. Hazardtól minden madridista azt várta, hogy ő majd képes lesz betölteni a Ronaldo távozásával keletkezett űrt, mivel a belga az előtte lévő években bombaformában futballozott a Chelseaben. Hazard azonban nagy csalódást okozott, a támadó 5 kiló súlyfelesleggel érkezett Spanyolországba, és a szezonban 16 meccs alatt mindössze 1 gólig jutott. A sok sérülés is hozzájárult a gyenge formájához, de a következő szezonban mindenképpen bizonyítania kell, hiszen feltörekvő, fiatal brazil tehetségek vannak mögötte, így az is meglehet hogy Hazard majd a kispadra szorul.

Nicolas Pépé – Arsenal

Az Arsenal drukkereinek a nagyrésze elégedett volt a klubbal a tavaly nyári átigazolási időszak végén, amely során a csapat 160 millió euróért igazolt új játékosokat. Köztük volt a piac egyik legkapósabb támadójának számító Nicolas Pépé is, akit végül klubrekordot jelentő 80 millió euróért sikerült is megszerezniük a Lille-től. Az elefántcsontparti szélső a 2018/19-es szezonban hívta fel magára a topklubok figyelmét, amikor is a 38 meccsen elért 22 góljával és 11 gólpasszával kulcsszerepet játszott a Lille ezüstérmében. Valami hasonló teljesítményt vártak tőle az Arsenálnál is, de Londonban eddig vajmi keveset villantott meg a képességeiből. Ugyan volt néhány jó meccse ,de közel sem annyi, ami igazolná azt, hogy megérte az árát. Pépé eddig 30 Premier League összecsapáson mindössze 5-szor talált a kapuba, ráadásul még a kezdőben sem sikerült stabilizálnia a helyét.

Luka Jovic – Real Madrid

A madridi Marca című sportnapilap horrorisztikus jelzővel illette Luka Jovic első Real Madridos szezonját, ami nem áll messze a válóságtól, hiszen a szerb támadó teljesítménye és a pályán kívüli viselkedése messze nem olyan, mint amilyet a Real Madrid szakmai stábja és a klub szurkolói vártak tőle. A csatár az előző idényben robbant be a köztudatba, amikor az Eintracht Frankfurt játékosaként 48 tétmeccsen 27 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, gólerős játékával pedig az európai topklubok figyelmét is sikerült felhívnia. Ezzel együtt is meglepetést okozott, hogy a Real Madrid lecsapott rá, ráadásul 60 millió eurót fizettek érte. Már ekkor is sejteni lehetett, hogy a szerb támadónak nem lesz könnyű dolga ha meg akar felelni a várakozásoknak, és az idei szezont elnézve azoknak volt igaza, akik azt mondták hogy túl nagy ugrás volt a Real Madrid a fiatal játékos számára.

Kapcsolódó cikkek

Sporttények

Kevésbé köztudott sportigazságok

Bármekkora sportrajongó vagy, előfordulhat, hogy sok mindenről így sem hallottál. Ezen megpróbálunk változtatni és bemutatunk kevésbé köztudott sportigazságokat.

Síelés, snowboard - néhány dolog, amit nem tudtál erről a két téli sportról

Síelés, snowboard - néhány dolog, amit nem tudtál erről a két téli sportról

Napjainkban nagyon népszerűek a téli sportok is, sokan kedvelik a sít és a snowboardot, de nem biztos, hogy minden titkot tudsz erről a két sportról.

A legértékesebb 18 év alattiak

Minden idők legértékesebb 18 év alatti játékosai

A labdarúgópiac árai évről-évről növekvő tendenciát mutatnak, így nem meglepő, hogy a lista éllovasa egy sokak számára még ismeretlen 17 éves francialabdarúgó, de a lista eleje jól bemutatja, hogy mekkora értékbeli növekedés van jelen a mai labdarúgásban