Kevésbé köztudott sportigazságok

Bármekkora sportrajongó vagy, előfordulhat, hogy sok mindenről így sem hallottál. Ezen megpróbálunk változtatni és bemutatunk kevésbé köztudott sportigazságokat.
Sporttények

Karl Malone a Jazz Utah csapatában dobta a legtöbb büntetőt karrierje során 9787-el.

A Baltimore Ravens csapata Edger Allen Poe A holló című regénye miatt kapta a Ravens nevet. Az író az 1830-as években Baltimore-ban élt.

Alig két évvel karrierjük befejezése után az NFL-játékosok nagyjából 78% -a csődbe kerül.

A televízióban sugárzott NFL mérkőzéseken átlagban 3 másodpercet vannak képernyőn a cheerleaderek. Az edzők és a játékvezetők pedig a teljes idő nagyjából 7%-át kapják meg.

Michael Jordan több pénzt kapott évente a Nike-től, mint az összes Nike gyári munkás Malajziában.

Egy NFL mérkőzésen a hazai csapatnak kültéri meccsen 36 labdát kell biztosítani, beltéren pedig 24-et.

A 30 leggyorsabb 100 méteres sprintből 9 született dopping nélkül, és mind a 9-et Usain Bolt futotta.

Chris Evert 125 egymás utáni mérkőzést nyert meg 1973. augusztus 12. és 1979. május 12. között. Meglepő módon ez az időszak, csak két French Open bajnoki címet tartalmazott.

Az első újkori olimpián csak férfiak vettek részt.

Egy 2000-es közvélemény-kutatás Diego Maradonát választotta az évszázad labdarúgójának, a FIFA azonban nem értett egyet ezzel, így összeállítottak egy különbizottságot, akik végül Pelét választották.

A Fülöp-szigetek 20 nyári olimpián nem nyert aranyérmet, ez a legmagasabb szám ebben a kategóriában.

Muggsy Bogues volt az eddig legalacsonyabb NBA játékos, a kosaras mindössze 160 centi volt.

1912-ben volt az utolsó olimpia, akikor az aranyérmek igazi aranyból készültek.

Kapcsolódó cikkek

A legértékesebb 18 év alattiak

Minden idők legértékesebb 18 év alatti játékosai

A labdarúgópiac árai évről-évről növekvő tendenciát mutatnak, így nem meglepő, hogy a lista éllovasa egy sokak számára még ismeretlen 17 éves francialabdarúgó, de a lista eleje jól bemutatja, hogy mekkora értékbeli növekedés van jelen a mai labdarúgásban

Itt vannak a legrosszabb átigazolások

A múlt szezon legrosszabb átigazolásai

Az idény végéhez közeledve nézzük meg, melyek voltak az idei év legrosszabb transzferei, sok olyan játékos van, aki közel sem hozta azt a teljesítményt, amit elvártak volna tőle az új csapatában.

Síelés, snowboard - néhány dolog, amit nem tudtál erről a két téli sportról

Síelés, snowboard - néhány dolog, amit nem tudtál erről a két téli sportról

Napjainkban nagyon népszerűek a téli sportok is, sokan kedvelik a sít és a snowboardot, de nem biztos, hogy minden titkot tudsz erről a két sportról.